Évértékelés a Goodwill Consulting Kft. szemével

2016 a pályázatok éve

book-1112467_1280Sűrű év van a hátunk mögött, de nagy örömünkre szolgál, hogy büszkén nézhetünk vissza az elért sikerekre. Idén több mint 800 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást írt ki a kormány a hazai kis- és középvállalkozások számára. Ennek az évnek a jellemzője volt továbbá, hogy egyre nagyobb szerepet kaptak a kamattámogatott hitelkonstrukciók, melyek kedvező feltételekkel egészítették ki az európai uniós forrásokat.

Már biztosan nem mondunk újat azzal, hogy lassan elérkezik a visszatérítendő támogatások ideje, amikor kedvezményes hitelek váltják fel a vissza nem térítendő támogatásokat. A 2016-os év lényegében erre az elkövetkezendő új finanszírozásra készítette fel a hazai vállalkozókat.

2017 várhatóan 730 milliárd forintot tartogat majd a cégek számára, amelyből 571,52 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és 158,99 milliárd forint a kedvezményes hitel lehet.

Összegezve az idei évet, elmondhatjuk, hogy kiemelkedő volt a pályázati területet figyelembe véve. Igaz, hogy a támogatások nagy része a konvergencia régióban volt lehívható, azért a közép-magyarországi régió sem maradt források nélkül. Tíz darab pályázat és több mint 60 milliárd forint keret állt rendelkezésre a budapesti és Pest megyei vállalkozások számára. Továbbra is javasoljuk minden pályázni vágyónak, hogy projektjének megvalósítási helyszínét tervezze vidéki telephelyre, mert egy részben az országban fejlődést eredményez, másrészt pedig sokkal több pályázati forrásra nyújthat be kérelmet.

Vegyünk sorra néhány célterületet, melyek iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott az idei évben.

Sláger volt az innovációt és a kapacitásbővítést támogató pályázat a kkv-k körében, de nem elhanyagolható az érdeklődés az energetikai, informatikai vagy foglalkoztatási támogatások iránt sem. A nagy érdeklődés viszont gyakran magas túljelentkezési rátákat mutatott egy-egy kiírás esetében. Javasoljuk mindenkinek, aki pályázat beadásán gondolkodik, hogy ne késlekedjen és kezdje el a felkészülést mihamarabb, hiszen az egyes területekre szánt keretek hamar kifogyhatnak. Példával élve a Vállalati K+F+I pályázatra ötszörös, míg a Prototípusfejlesztést támogató pályázatra több mint négyszeres túljelentkezés alakult ki.

Nem feledkezhetünk meg a mezőgazdasági területek fejlesztéséről sem, bár a Vidékfejlesztési Program pályázatai jelenleg nagy részben még csak tervezetek formájában láttak napvilágot. A 2017-es évben így közel 200 milliárd forintnak megfelelő támogatási összeg fog kiosztásra kerülni. Készüljenek az elsősorban növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, élelmiszeriparral és borászattal foglalkozó vállalkozások.

2016 cégcsoportunk számára is a fejlődés éve volt, hiszen a munkát immár a környezettudatosság jegyében felújított irodaházakban folyathatjuk. A szakemberek tökéletes és zökkenőmentes munkavégzéséhez a kényelmes, modern környezet elengedhetetlen, ezért kerültek megvalósításra az e célt szolgáló átalakítások. Most már irodaházaink áramellátását napelemek biztosítják, melyek környezetbarát és energia hatékony megoldást jelentenek a mai világban.

Nem mehetünk el szó nélkül egy számunkra hatalmas büszkeséget jelentő dolog mellett, mégpedig, hogy a BBJ (Budapest Business Journal) pályázatírói rangsorában ismét az első helyet foglalhatjuk el. Ezúton is szeretnénk megköszönni partnereinknek és ügyfeleinknek a cégünkbe vetett bitalmát, hiszen ez Önök nélkül nem valósulhatott volna meg.

Mi az 5 leggyakoribb hiba a pályázatok leadásánál?


stopwatch-60204_1280Az árbevételhez képest aránytalanul nagy fejlesztésre pályáznak a cégek, nem számolják ki a lehetséges hosszú távú következményeket, nem ismerik eléggé a saját piacukat – hogy csak egy párat említsünk meg a tipikus hibák közül, amelyek miatt a legtöbb esetben elutasítják a hazai kkv szektor uniós pályázatait. Azért is érdemes tisztában lenni az elmúlt egy-két év tapasztalataival, mert a kormány legutóbbi jelzései szerint jövő tavaszig az összes uniós pályázatot kiírják a 2014-2020-as uniós keret terhére, azaz több százmilliárd forintnyi pályázati keret nyílik meg a következő hónapokban, amelyre érdemes felkészülni a vállalkozásoknak.

Újabb sikerek a H2020 pályázatok terén!

A Goodwill CHorizon2020Mapégcsoport pályázati sikerei egy újabb nyertes H2020 projekttel bővültek, melyet ezúttal a bolgár Kontrax Rt. tudhat magáénak.

A cég egy innovatív, az e-kereskedelmi kommunikációt segítő szoftver ötletét alkotta meg, melyre 50 ezer euró támogatást igényelt, és nyert el a H2020-SMEINST-1-2016-2017 című kiírás keretein belül.

A Horizont 2020 program kiemelt célja nem más, mint hogy a tudományos áttörésekből üzleti lehetőségeket biztosító termékek és szolgáltatások megszületését elősegítse, éppen ezért a kutatástól a piaci hasznosításig kiterjedően az innovációs lánc minden szakaszához támogatást nyújt.

Energetikai pályázat jelenik meg hamarosan a közép-magyarországi vállalkozások számára!

earth-405096_1280A jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló energetikai pályázat hamarosan elérhető lesz a Közép-magyarországi vállalkozások számára. A felhívás keretein belül a cégek csökkenthetik energiaköltségeiket, és energia hatékony felhasználóvá válhatnak.

A „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” című pályázat várhatóan 2016. november 15-től beadható lesz.

Ismét elérhető lehet a kapacitásbővítő pályázat!

euroTársadalmi egyeztetés alá került két, régen várt pályázati felhívás, melyeket alább részletesen olvashatnak. A pályázatok keretében a kedvezményezettek lehetőséget kapnak eszközbeszerzésre és akár megújuló energiaforrások hasznosítására. Összesen 45 milliárd forint keretösszeg áll majd a pályázók rendelkezésére, melynek felhasználásával kapacitásbővítő fejleszti anyagokat adhatnak be.

Nagy lehetőségek nyílnak meg az ősszel a vállalkozások számára!

euNoha a nyár sem telt el eseménytelenül, már az ősz eleje is számos meglepetést tartogatott a pályázatok terén! A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program számos kiírása került társadalmi egyeztetés alá. Legyen szó akár energetikáról, akár kapacitásbővítésről vagy informatikai fejlesztésekről, biztosak vagyunk benne, hogy Ön is megtalálja a vállalkozásának valót az alábbi listában.

 

Közép- magyarországi vállalkozások irány a külpiac!

2016. május 9-től benyújtható a „Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” (VEKOP-1.3.1-16) című pályázat.

PiacrajutásA támogatás kiosztásának célja, hogy a hazai kkv-kat a külföldi kiállításon, vásárokon vagy árubemutatókon való részvételre ösztönözze.

Ennek eredményeképpen növekedhet az export- és versenyképesség, illetve a hazai üzletemberek nagyobb eséllyel kapcsolódhatnak be a nemzetközi hálózatokba.

A pályázat lehetőséget ad továbbá a szomszédos országokkal történő együttműködés fejlesztésére.  50 százalékos támogatási intenzitás mellett az igényelhető összegeket minimum 1,5 millió forint, illetve maximum 10 millió forint között állapították meg.

 

Megjelent a közép-magyarországi régió pályázatainak éves fejlesztési terve!

A Magyar Közlöny 2016. évi 8. számában megjelent 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat, mely megállapítja a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretét, amelyben az összes 2016-os évben várható pályázat szerepel.

Előre láthatólag nem nagyon fognak dúskálni a régóta pályázatokra vágyó Pest megyeiek a támogatásokban, ugyanis kevés pályázat, nagyon kis keretösszegekkel fog megjelenni idén a központi régióban.

Lássuk melyek a legfontosabbak:

Vállalkozások:

  • VEKOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pest megyében, keret: 3,58 milliárd forint, egyszerűsített eljárásrend, várható megnyitás: 2016. január, első beadási nap: 2016. február.

Tudta?

Az Európai Unió 27 tagállamában (Horvátország nem szerepel még ebben a statisztikában) összesen 20.355.839 mikro-, kis- és középvállallkozás működik, amelyek összesen 86.814.717 főt foglalkoztatnak.

Forrás: Annual Report on European SMEs 2012/2013

K+F – Ipari kutatás

Kép innováció

Kutatás-fejlesztési (továbbiakban K+F-ként rövidítve) pályázatok esetében kulcskérdés annak megállapítása, hogy egy tevékenység pontosan milyen típusú kutatásnak minősül, hiszen a kapcsolódó pályázati útmutatók (KTIA, GOP, KMOP) a 3 kutatás-fejlesztés típusnál (alapkutatás, kísérleti fejlesztés, ipari kutatás) különböző támogatási intenzitást tesz lehetővé.

Következő cikkemben a K+F ipari kutatási tevékenységről írok röviden.